Online minden kapható, akár még interaktív játékok is

Írtam már nektek arról, mennyire szeretek online vásárolni. Most az online vásárlásnak azt hiszem, hogy egy újabb kis szeletét sikerült megismernem, ezúttal a játékvásárlás képében. Sosem jutott eszembe, hogy online vásároljak játékokat. Nekem az mindig olyan egyértelmű volt, hogy elmegyek a játékboltba, megnézek, megtapogatok minden játékot, és utána kiválasztom azt, ami a legjobban tetszik, a mit a legmegfelelőbbnek tartok. Na persze ez nem ennyire bonyolult mostanában.

Úgy jöttem rá, hogy tulajdonképpen ennek egy sokkal könnyebb módja is van, hogy interaktív játékok után kutattam egy boltban, mikor az eladó közölte, hogy elfogyott, amit keresek, de tudna nekem rendelni, ha szeretném.

Nem is tudom, miért nem jutott még eszembe, hiszen semmi kézenfekvőbb nincsen annál, hogy online vásároljak! Természetesen megköszöntem a segítségét és a felajánlást, de végül inkább hazamentem a fejemet gondolatban csapkodva, hogy igen, nekem ez nem jutott eszembe. NEKEM, aki gyakorlatilag mindent online vásárolok. Ruhát, könyvet, lakásdekort, tisztálkodószereket, sminket, néha pedig élelmiszert is. Na meg persze ebédet is sokszor online rendelek. Ez a legegyszerűbb és legkényelmesebb módja a vásárlásnak.

Éppen ezért veregettem magam képzeletben fejbe, mert nem is gondoltam erre. Pedig biztos, hogy online sokkal nagyobb a választék mindenből! Mert általában, ha vásárolok, arra kell rájönnöm, hogy online sokkal több minden van, sokkal nagyobb a választék. Ezt főként ruhák terén lehet érezni, mert online mindig több a méret, mint a boltokban, és sokszor más színvariációk is elérhetőek.

De kanyarodjunk vissza a játékokhoz. Ahogy sejtettem, sokkal nagyobb az interaktív játékok választéka online, mint a boltban. Ráadásul egy olyan boltot sikerült találnom, ahol még sokkal olcsóbbak is!

Nem csodálom, hiszen még nem hallottam róluk. Mármint úgy nem, hogy nincsen hagyományos boltjuk, csak egy webshop. A webshopokat pedig, ha tágan értelmezzük, sokkal könnyebb fenntartani. Nem a dolgok logisztikai és irányítási részéről beszélek, hanem szimplán arról a tényről, hogy nem kell több boltot fenntartaniuk, nem kell sok bérleti díjat fizetniük, és a számlák is kevesebbek, ha csak egy helyet kell üzemeltetni.

Szerintem még az alkalmazottakon is lehet spórolni, vagy éppen, hogy a kisebb létszám miatt sokkal jobban megfizetik őket. Mivel a méltányos kereskedelmet támogatom, nekem nagyon fontos eleme a környezet és a fentarthatóság mellett az alkalmazottak megfelelő bére és a megfelelő munkakörülményeik megteremtése is.

A honlap amúgy, amit találtam, a jatekwebshop.eu tele van játékokkal. Jó, tudom, ez sejthető a címéből, de ez alatt arra gondolok, hogy eszméletlenül sok játékuk van. Tényleg nagyon sok kapható náluk a legkülönfélébb kategóriákban.

A honlapot úgy alakították ki, hogy annak a használata nagyon egyszerű legyen mindenki számára. Hiszen ennyi játék közül csak összevissza, céltalan böngészéssel nagyon nehéz lenne megtalálni a megfelelőt. Éppen ezért rengeteg kategóriára osztották fel a kínálatukat, majd ezeket a kategóriákat még kisebb elemekre szedték, és ezekből képeztek kisebb csoportokat, amik már eléggé szűkek ahhoz, hogy lehessen bennük keresgélni. Persze azoknak is egyszerű a vásárlás, akik konkrét elképzelésekkel érkeztek, hiszen a keresőmező ilyen esetekben használható. Akik pedig elvesznek a sok lehetőség és kategória között, használhatják a szűrőket, amikkel szinte minden tulajdonságát le lehet szűkíteni a találatoknak.

Persze, ez a legtöbb webshopnál így van, de játék fronton valahogy úgy érzem, hogy ennek az oldalnak nincsen párja. Megnéztem pár másikat, és szerintem feleannyi interaktív játékot találtam, mint itt, ennek pedig örülök, mert nem ragadtam le az első találatnál, hanem tovább kutattam és akkor találtam meg ezt a webshopot.

Meg is találtam amúgy, amit kerestem. Pedig nem volt egyszerű, mert azt tudtam, hogy egy interaktív pandát kellett vennem, de el nem tudtam képzelni, hogy mi volt a pontos neve. Mert ugye a gyerekeknek nem mindegy, milyen panda, ha a TV-ben látták, akkor pontosan ugyanolyat kell venni, vagy nem lesz felhőtlen az öröm.

Ahogyan az interaktív játékok között kutakodtam, meg is leltem a pandát, ami ismerős volt a TV reklámból, így azonnal a kosaramba is tettem.

Külön szerencse, hogy a panda elég drága volt ahhoz, hogy elérje az ingyenes szállításhoz szükséges összeget, így végül ingyen ki is hozták nekem a játékot. Igaz, így egy kicsit időigényesebb maga a folyamat, mintha bemennék a boltba, de legalább biztos, hogy azt kapom, amit szeretnék, és nem kell alternatívákat keresnem.

Természetesen a vásárlás maga nem lassabb, az a része gyorsabb, nem kell utazni és nem kell átverekedni magam a tömegen, de a szállítás rádobhat pár napot az egész folyamat időtartamára. Így, ha sürgősen kell valamit megvennem, sajnos általában nem tudok online vásárolni, de ilyen esetekben, mikor ráérek, ha tehetem, mindent internetes felületeken szerzek be. Most már azt is online veszem, ami eddig kimaradt a sorból, bátran rendelek játékokat is, mert a jatekwebshopban nem csalódtam. Minden rendben volt a rendelésnél, és pontosan azt kaptam, amit vártam.

Kíváncsi vagyok, hogy megélem-e azt, amikor többet fognak online vásárolni az emberek, mint boltokban. Nem tudom, hogy ez mikor fog bekövetkezni, de lehet előbb, mint azt elsőre gondolná az ember. Mindenesetre nagyon érdekes lesz, ha egyszer eljön ez az idő, mert nálam már átbillent a mérleg, én többet költök interneten, mint az üzletekben.