A szüleim a kereskedelemben dolgoztak, saját boltunk is volt egy időben, így nagyon korán belepillanthattam abba, hogyan is működnek a dolgok ezen a szegmensben. A szüleimnek mindig is fontos volt, hogy mindent korrekten intézzenek – ebbe beleértem a választott árrést, az árubeszerzést, számlázást, munkaerő bejelentését és minden hasonlót -, így ezt a szemléletet én is magammal vittem a későbbi, önálló életembe.
Amikor egyetemista voltam – mily meglepő módon kereskedelmet tanultam – eljött az a pont is, amikor bekövetkezett az első munkavállalásom ideje. Természetesen a saját tanulmányaimhoz kapcsolódó munkát szerettem volna, de papír nélkül még meglehetősen nehéz feladat ebben a szektorban elhelyezkedni, ha csak nem árufeltöltő szeretne lenni az ember.
Egyik barátom javasolta, hogy nézzek szét a TopiWork iskolaszövetkezet oldalán. Itt rengeteg diákmunka elérhető, beleértve változatos területeken végezhető gyakornoki munkákat is. A TopiWork remek lehetőség a fiataloknak, ugyanis csakis korrekt munkáltatókkal szerződik le, és folyamatosan gondját viseli a kiközvetített diákoknak, így rendkívül szimpatikus volt számomra.
Nem kellett sokat erőlködnöm, meg is kaptam az első gyakornoki munkámat: egy kereskedelmi multinál kaptam irodai munkát, ahol a tapasztalat adta előnyök mellett a pénzbeni juttatásoknak is örültem.
Igen, meglepődtem nagyon, de a TopiWork iskolaszövetkezet oldalán elérhető munkák között vannak kifejezetten jól fizető állások is – legalábbis diákmunka viszonylatban nagyon jól fizetnek.
Minden bejelentés tisztán, jogszerűen zajlott, és a szükséges gyakorlatomat is leigazolták.
Bevallom, mivel a szüleim által nem csak a jóba, hanem a rosszba is beleláttam – értsd: tisztában voltam vele, hogy sok vállalat foglalkoztat feketén és trükközik az adóval – nagyon féltem, hogy véletlenül egy ilyen céghez kerülök majd, de TopiWork iskolaszövetkezetnél ez elő sem fordulhat.
Azóta már természetesen főállásban dolgozom, és nagyon jó állást sikerült megcsípnem a diákmunkámnak köszönhetően. Mivel ebben óriási szerepe volt a korábban említett iskolaszövetkezetnek, meleg szívvel ajánlom ezt a helyet fiatalabb ismerőseimnek.