A méltányosság nagyon fontos nem csak a szimpla emberi kapcsolatokban, de akkor is, amikor a termékek gazdát cserélnek egymással, vagy éppen, hogy ha egy remek ajánlatot ki tud fogni az ember. Az internetes kereskedelem miatt talán egyre bizonytalanabbak az ember, de tudják milyen joguk és kötelezettségük van az eladóknak. Ha már eladás, nemrégiben eladtam a lakásomat, ott is számtalan előírásnak és jogszabálynak kell megfelelni, hogy a vevő semmiképpen se károsodjon a vétel folyamán. A legbiztosabb módja ennek, és a legnagyobb kritériummal bíród tulajdonsága egy lakásnak az energia fogyasztása, ezt a vevő számára egy energetikai tanúsítvány kiállíttatásával tudtam biztosítani. Ezt az energetikai tanúsítványt úgy szereztem be, hogy az interneten kezdtem kutatni, egy olyan cég után, akik ennek az elkészítésével foglalkoznak. Szerencsémre könnyen meg is találtam a céget, akik egy napom belül vállalták ennek a tanúsítványnak az elkészítését, ami számomra csodaszámba megy. Nagyon egyszerű volt a dolgom, egy telefonhívást ejtettem meg miszerint lenne egy lakás, Budapesten, amit szeretnék felméretni. Nagyon rugalmasan hozzám alkalmazkodva munkaidőm után felkeresett egy szakember, aki felmérte a lakást, elküldte az adatokat a központba, ahol azokat kiértékelték. Nekem több dolgom nem is volt, mivel futár a következő napon házhoz hozta számomra az energetikai tanúsítványt, utánvétellel fizettem, és már vittem is a megkapott adatokat a közjegyzőhöz, hogy az eladás véghez mehessen.